Mindannyian vágyunk a rendre. De nem ugyanarra. Van, akit a szabályosság megnyugtat, mást inkább feszélyez. Valaki csak akkor érzi jól magát, ha minden pontosan a helyén van, más akkor lélegzik fel igazán, ha van mozgástér, rugalmasság, sőt: egy kis rendezetlenség is. A belső világunk – és az, amit rendnek nevezünk – legalább annyiféle, mint a kertstílusok a világban.
A francia kert például a rend mintapéldája. Geometrikus, szimmetrikus, minden sarka kiszámított. Aki ebben a világban érzi otthon magát, annak biztonságot ad, ha előre látja, mi történik. Ha világosak a szabályok, ha minden eleme az életének a helyén van. Ez a kontrollban talált nyugalom.Az angol tájkertek ezzel szemben látszólag szabálytalanok. Kanyargó ösvényeik, természetesnek tűnő növényeik mögött azonban ott a tudatos rendezettség: csak más logika szerint. Aki ezt a stílust érzi magához közel, annak nem baj, ha az élet nem teljesen kiszámítható – sőt, szüksége van a spontaneitásra. A rend itt nem a szabályokban, hanem az otthonos játékosságban születik meg.A japán kert egy harmadik lehetőség: kevés elemből építkezik, de azoknak súlyuk van. A csend, az arány, a tér, a jelenlét – ez a belső rend formája. Aki ide tartozik, annak talán nem a külső rendszer adja a megnyugvást, hanem a belső figyelem, az egyszerűség, az elmélyülés.És persze nemcsak háromféle rend van. Lehet, hogy életed egy szakaszában Versailles-ra vágysz, aztán egyszer csak jól esik egy angol vidéki kertbe tévedni, vagy egy japán kőlépcsőn megpihenni. A rendérzékünk változik – ahogyan mi magunk is.Ezért érdemes időnként megállni, és megkérdezni magunktól: mi az, ami most nyugalmat ad? Milyen legyen a világ körülöttem – és bennem? Szigorúan szerkesztett vagy játékosan rendezett? Egyszerű és letisztult, vagy színes és élénk?A válasz nem univerzális. De fontos. Mert ha felismerem, hogy milyen rend ad számomra belső egyensúlyt, akkor könnyebb lesz eligazodni – nemcsak a kertben, hanem az életben is.